Régóta terveztük, de mivel csak most jutott eszébe valakinek, hogy az ahhoz szükséges gépről is gondoskodjon, így eddig nem került rá sor. De most végre vannak csodálatos pillanatképeink a bandáról.

Számok alakulnak, elsősorban a Street Spirit, a Bodysnatchers, és a Lucky a hangsúlyos, de a "régiek" sincsenek elfelejtve.

Ami viszont eszünkbe jutott, hogy a Hail To The Thief-ről még nincs számunk. A 2+2=5 esélyes, de kommentben (na, azér' lenefaggyona blogmotor) várjuk, hogy szerintetek mi az a szám, ami megérdemelné az újrahasznosítást.

Tadam-tadam. És akkor íme a zenekar munka közben.

 Villanyvasút

Viktorvitya az állandó jellegű ideiglenes énekes

Áron a.k.a. Ed tanít

Vitya

a dob

meg a basszus

Tamás

Gilcs dógozik

Utánajártam youtube segítségével, hogy megállja-e a helyét az a zenekarban kialakult feltevés, miszerint egy női énekes más hangnemben csiripeli Thom énekszólamát.
Első ránézésre nem feltétlenül.

A Black Star c. szám vizsgálata során 3ból két felvételen csontra ugyanabban a hangnemben énekelt a néni:
https://www.youtube.com/watch?v=K3ymNS1PbNY&feature=related
https://www.youtube.com/watch?v=KndreUjVbXY&feature=related  (ennek még a gitár is ment :D )

No surpries: na, ott egyet sem találtam 6 videó után sem ami egyezet volna, valamelyik ugyan csak fél hanggal énekelt lejjebb. Egyébként magasabb és alacsonyabb hanfekvésben is énekelték.

Karma police: kapásból kettőt is találtam ugyan abban a hangfekvésben:
https://www.youtube.com/watch?v=EiMnNi5J_aw&feature=related
https://www.youtube.com/watch?v=QHlKPXAyoGg&feature=related

Street spirit: az első verselyző hangneme megegyezik, a második is csak egy szekunddal alacsonyabb.
https://www.youtube.com/watch?v=M2-8cmlb9X8&feature=related
https://www.youtube.com/watch?v=Hypj0xg7VYY&feature=related

Na, ennyi elég lesz mára.

üdv: Gilcs

u.i.: LÁNYOK GYERTEK, ÉNEKELJETEK RADIOHEADET!

Szeretném felhívni a nagyérdemű figyelmét személyi átfedésektől sem mentes barátzenekarunkra, a Crescendo-ra, akikről egy csomó mindent meg lehet tudni, többek között azt is, hogy milyen zenét is csinálnak

ITT

ha még mingig érdekel, akkor pedig irány a Gödör március 29-én egy kis RockandLOL-ra.

Az ember egyik őse

Ha jól emlékszem, akkor a Street Spirit első feldolgozási próbálkozódása valamikor 2003 környékén lehetett, amikor még mint Rosencrantz valamiért csak Ervin, Gellért és én voltunk a hangszobában, és (jött az ötlet, irány a Tátra) mivel a szám a szívünk csücske volt már akkor is, belevágtunk. Hogy Gellért mit csinált (talán dobolta) arra nem emlékszem, Ervin hozta gitáron a témát, én pedig énekeltem (nagy túlzással), mivel én tudtam a szám szövegét. Hogy mennyire borzasztó volt azt nem részletezném, de maga az, hogy ha csak 1 %-ot is, de visszaadtunk a számból, az nagyon tutkerájos érzés volt.

Ez jutott eszembe tegnap éjfél körül, amikor - ha jól emlékszem - a harmadik próbálkozásra immár két gitárral, énekkel, dobbasszussal és hellyel közzel, de megcsináltuk azt a 4 perc 12 másodpercet, ha néha pontatlan is még a dob, ha téveszt is a basszus, és kihagy a gitár, és még mindig nincs villanyorgona, de mostmár sokkal jobban - és legalábbis számunkra - élvezhetően sikerült megszólaltatni. És a Sziget koncerten való első élőben történő találkozás után ismét rájöttem, hogy ez a legnagyobb szám, amit valaha írtak.

Ennyi.

Megint egy szám, amiről nem gondoltam volna, hogy nem is annyira.....

Jön mellé majd még egy Fake Plastic Trees, és egy Arpeggi, aztán egyelőre zárul a setlist.

Ha valakit is érdekel, bocs a szünetért, csak mostanság kevésbé volt a zene a főszereplő.

OK Computer.

Minden ott kezdődött el.

Gellért 1998-ban adott nekem egy másolt tdk kazit, rajta a felirattal: Radiohead – OK Computer.

Bedobtam a walmanbe a koliban, de éppen időhiányában szenvedtem, és nem jutott rá több egy fél óránál több részletben. Aztán egy Győr – Budapest buszon elővettem, és bekapcsoltam. Exit Music. Csak bambultam zavartam, hogy hú, ez húzza a szalagot vazzeg, mert nagyon gyanúsan szól a basszus, én még az életben nem hallottam olyant. A gitár pedig rendben volt és az ének is, de a basszus, az valami fura. Bedobtam a b oldalt, rendben. Hát akkor nincs semmi. Ez a szám.

Nem oda érkeztem, ahová indultam, hanem oda, ahová el kellett jutnom.(D.A.)

 Onnantól kezdve mást jelentett a zene.

A Let Down csak megerősített, hogy grunge-hoz szokott füleim most valami olyasmivel találkoznak, amivel eddig és ezután nem.A következő két hétben nem került ki a walkmanből a kazi, legfeljebb ha néha kikap-tollalvisszapörget-visszatesz (ugye ismerős módja az elemkímélésnek?).

Megnéztem volna a wikin, hogy mi volt ezelőtt, de akkor még nem volt olyan. Mindenesetre sikerült beszerezni a Pablo Honey-t és a The Bends-et, és egy kicsit nyersebb, kicsit olcsóbb valamit kaptam, de ugyanaz a lenyűgözés. Nem sorolom mi volt ott. A Street Spirit, a Creep, a High and Dry, és a Fake Plastic Trees örök életre megmaradt.

És lám, jó barátok lettünk.

Érettségi, Budapest. Kezdő csajozós, szabadság életérzés korszak. Megjelent a Kid A. A Ferenciek terén beszaladtam kapcsolat eleji randi előtt a hangboltba, és megvettem iziben, és alig győztem valami kifogást találni, hogy miért nem tudok maradni a lánnyal, hogy feldobhassam a fülest, hogy a másfél órás úton hazáig szarrá hallgathassam az A gyereket. Megint más volt. Jobb és mégsem, más, új és megismételhetetlen. És már nem kérdés. 42.

 20. születésnapomra, régi, Gellérttel megosztott kívánság valósult meg. A kazettás-másolós, szólahogyszól korszak után megkaptam életem első hi-fijét – méghozzá úgy, ahogy szerettem volna – egy OK Computer cédével, és végre csilingelt minden hangszer, és bizony volt minek azon a lemezen, de rendesen.

A How To Disappear Completely és a Where I End And You Begin után nem gondoltam, hogy lehet még szebb dalokat írni, de aztán jött az In rainbows, a maga korszakalkotó módján, és megmutatta, hogy de igen, lehet. Addig sem lankadó lelkesedésem még jobban megturbózta a szivárvány, és az újévi on-line albumbemutató is kicsalt egynéhány ejhá-t.

Pár ember, akinek mutattam, azt mondta, hogy „nem túl vidám” zene ez a Rádiófej, de sose érdekelt. Jó vele vezetni, utazni, szomorkodni, és egy Karma Police-tól még vidám is tudsz lenni.

’98 óta mindennél jobban szerettem volna látni őket, de kellett egy kis idő, mire sikerült összehozni egy személyes találkozót. Sziget testvér azért lehetővé tette. Az életben nem láttam még magam körül annyi embert, és vicces volt, hogy sokszor annyira halk volt a zene, és annyira hangos a torok, hogy nem hallottam a színpadból semmit, de akkor is életem koncertje volt (és most bocs a Tool-nak és Bécsnek). Egyetlen nemhivatalos közönségből felvett neten keringő felvételen a saját hangom köszön vissza, ahogy próbálkozom az Airbag, és a többiek refrénjével, és a Paranoid Android szóló után (rain down, rain down, come on rain down on me) Gellért üvöltötte, hogy „bazeg ezt nem hiszem el, Józsi, én ezt nem hiszem el”. 2009-ben sikerült csak újra összefutni Prágában, ahol végre kaptunk egy Radiohead-hez méltó hangosítást, és minden úgy szóltés látszott, ahogy kellett. Everything was in it’s right place.

 Kicsit korábban jött az ötlet, hogy mi lenne, ha megcsinálnánk a – tudomásunk szerint – első magyar Radiohead tribute zenekart Gellérttel és Áronnal, és senkinek nem volt kérdés. A prágai koncert elbizonytalanított, hogy biztosan akarjuk-e ezt, ugyanis akárhogyan is csinálnánk, a közelébe sem érhetünk az igazinak, plusz személy szerint 4 éve nem igen ütöttem már a bőrt, de végül a kétség lazaca elúszott, és beszereztünk egy bőgőst (Tamás), és egy orgonást (Ábel), aki sajnos már nem, és 2009.09.24-én megszülettünk.

Az eddigiek alapján, ha sohasem lesz egyetlen fellépésünk se, már akkor is megérte.

Ennyi.

ui: Valaki megmondaná, hogy mit mond a fekvő tag a Just klip végén?

Mindenféle okokból kifolyólag billentyűst keresünk a zenekarba.

Egyeztetés személyesen, kapcsolatfelvétel itt, elvárások lejjebb  :-)

Buda, zöldövezet, higgyétek el, ott se volt könnyű felnőni, például hozzánk csak 95-ben vezették be a kábeltévét:) 

Akkoriban láttam egy Blur klippet (Beetlebum) és a kötelező metalos éveim után egyszer csak rájöttem, hogy valami ilyesmi az én zeném. Nem sokkal később láttam talán a Creep klippjét, és be is szereztem kazettán a Pablo Honey-t és a Bends-et. Mind a kettő nagyon tetszett. Emlékszem, valamikor 97 elején elvittem egy buliba talán a Pablo Honey-et, de háttérzenének túl karcosnak bizonyult. Persze így is elég menő voltam vele:) 

Aztán jött 97-ben az OK Computer, és nem értettem. Vitya és Gellért akkor kezdték a Radioheadet, én akkor hagytam abba. Milyen szépen írt erről korábban a Gellért! Én akkoriban energikus, gitározós zenéket hallgattam, a Radioheadtől is azt szoktam meg, erre jött valami, ami számomra teljesen értelmezhetetlen volt. Hallgattam, hallgattam, de nem tetszett igazán, nem fogott meg. Hamar kikerült a playlistből, csalódott is voltam, mert egy általam szeretett zenekar olyan irányba indult el, ahol én már nem tudtam szeretni.

Túl fiatal voltam hozzá? Igen, de ez nem mentség. Innen visszanézve azt hiszem, hogy nem voltam nyitott. Az a zene nem fért bele azokba a kategóriákba, amikből én akkoriban válogattam. Nem azokat az eszközöket használta, amihez én szoktam. Hiányzott az, hogy belecsapjanak a gitárokba, ők pedig éppen akkorra unták meg, hogy belecsapjanak a gitárokba. Eltávolodtunk egymástól. Ez a tíz év különbség: Thom akkor lett 30, én akkor lettem 20. Vajon engem most megértenek a húsz évesek? Kétlem.

Aztán már csak hallomásból értesültem a továbbiakról, meg persze láttam egy-egy klippet, és igazolva láttam, amit korábban gondoltam. A Kid A és az Amnesiac megerősítette bennem, hogy sajnos ezt az együttest elvesztettem. Egyszer láttam egy koncertfelvételt, ahol nem is gitároztak, csak csavargattak minden szart. Na ez kész. [Most éppen pótolok, és hallgatom a Kid A-t. Megvan egy ideje, de szerintem még sose hallgattam végig. Majd fogok még erről írni.]

Teltek, múltak az évek. Mit hallgattam közben? Mindenfélét, a legtöbbet talán Placebo-t, meg persze az új fiúkat, Franz Ferdinand, Hard-Fi, stb.

Aztán furcsa hírek kezdtek érkezni: Hail to the Thief, újra gitároznak. There, there, hát nem is olyan rossz szám, de azért nem is vág földhöz. Nem szereztem be az albumot, de azért megjegyeztem, hogy ebből még lehet valami.

Aztán nagy felhajtás mellett megérkezett az In Rainbows. Na akkor ezt most már meghallgatom. És robbant. Úristen. Döbbenet. Hónapokig hallgattam, ámultam és bámultam, micsoda sokszínűség, számok, amikben tulajdonképpen nincs is refrén meg verze, csak úgy mennek előre, és zseniálisak. Hát ez az én zeném! Aztán elővettem a Hail to the Thief-t, és az is nagyon bejött. Nagyon örültem, nagy élmény volt, próbáltam a kocsiban kidobolni az ütemet, öt negyed, hét negyed, mittomén.

Aztán szólt a Vitya nyár végén, hogy lenne-e kedvem játszani egy Radiohead tribute együttesben. Akkor már évek óta nem játszottam rendszeresen zenekarban, csak néha egy-egy koncertre készültem fel hol a Crescendoval, hol tavasszal éppen a Vityával. Radiohead, és rendszeres próbák? Persze.

Az eddigiek alapján, ha sohasem lesz egyetlen fellépésünk se, már akkor is megérte.

Amíg mi megpróbálunk úgy csinálni, mintha, és nincs türelmetek, kívárni, akkor ugorjatok el az Angyalok városába január 24-én este, és hallhatjátok személyesen is kedvenceinket.

Jegyek itt:

http://www.ticketmaster.com/event/09004434FC1C86AC

Street Spirit.

Eddig hanyagolt, de nem elfelejtett szám. Felkerült a listára. Ha végeztünk a Bodysnatchers-szel (ami meglepően jól halad, annak ellenére, hogy az egyik leggenyább szám, amit írtak a srácok), akkor igérem, hogy nekiállunk.

Persze az Arpeggi és a Lucky is feldolgozás alatt.

Az eddig számok egyre jobban egyben. Everything is in it's right place. 

Érik tavaszra a koncert.

Légy kreativ.

Határozottan gondolkodom valami hasonlón.

Az idei első próba faja hangulatban, nagy lelkesedéssel és remek eredményekkel zárult.

Köszönhető mindez elsősorban nekünk, másodsorban Viktorvityának, aki faszán megénekelte nekünk a számokat, és Áron nagylelkűségének a szifonba zárva.

Lassan úgy néz ki, hogy elkészült a Black Star, a High and Dry, a (nice dream) a No suprises, a Creep (hallottátok volna Gellértdzsonnit).

Megy a filo, hogy mi legyen a következő.

A lehetőségek:

a fontossági sorrend is eképp alakulna, de a kommentekben meg lehetne győzni arról, hogy az arpeggi feljebb csússzon egy picit.

Ábel "közös megegyezéssel úgy döntött", hogy nem lesz a zenekar villanyorgonása a jövőben.

Egyelőre billentyűk nélkül, de dolgozunk az ügyön...

... a négy húr nem köt le azért teljesen.

Ők megcsinálták

Ő is

Ja, és ők is

úgyhogy megpróbáljuk mi is.

Whatever makes you happy
Whatever you want

Afrika és '99 betett egy kicsit, de ha minden igaz, rövidesen beindulunk, és készülnek az "új" számok.

Addig is 2010-re nekünk, és nektek:

Kedves barátaink!

Személyi összefonódások miatt lehetőséget biztosít ezennel hatalmas látogatottsággal bíró blogunk arra, hogy korunk nem mindig megértett hősei, Áron és Marci az éterbe kiáltsa hívó szavát.

Lásd lejjebb.

Kedves Gyerekek!

Annyi idegtépő várakozás után újra 99-es party. A tavalyi kihagyást követően a két fáradhatatlan partiszervező, dj Kudu és dj Biltong újra belecsapnak a laptopba - a 2001-ben indult bulisorozat folytatódik! A buli előtt újra Crescendo-koncert. A kresendós fiúk persze újra hozzák a megszokott táncolható, rajongható nagyvilági csillogást, hisz ez a szakmájuk.

Helyszín: Trafó pince, 2009. december 28. hétfő. 20 órakor kezdünk.
Igen, ez az ünnepi szezon közepe, másnap te se fogsz dolgozni.

A Crescendo-koncertet követően gigahosszú 99-es blokk fájdalmas korabeli slágerekkel, amiket kilenc éve hallottál utoljára. Ide kattintgass ma munka helyett: V-Tech: Nem szabad sírni, Britney Spears: Hit Me Baby One More Time, Pain: A szex vajon mi?, Ricky Martin: Livin' La Vida Loca, Backstreet Boys: I Want It That Way, Kerozin: Kismalac, Ganxsta Zolee és a Kartel: Keleti oldal, nyugati oldal, Nika: Papa, ne félts!Sőt, 1989 néhány kiemelkedő alkotását is leadjuk, mert mi sajnos már éltünk akkor.

Szeretettel várunk, mint már oly sokszor. Mulatság, sírva vigadás, reveláció. Terms and conditions apply. Beugró önköltségi 800 HUF.

Á+M

Kedves magyar tanárom mondta egyik irodalom órán, hogy bárcsak úgy tudná olvasni az Odusszeiát, mintha először tenné, bárcsak újra átélné a katarzist, ami akkor érte, és ami mára megismeréssé, gondolattá, értékké lett. Nem értettem őt, talán hülyének is néztem.

Aztán rá néhány évre Szegeden "turnéztam" Zozzer barátomnál, és random leemltem sógora izléses kis cd gyűjteményéből az ok computert...

És azóta értem Kecsusz tanárúr szavait.

...és néha eszembe jut egy Airbagnél, hogy az mekkorát ütött, és bárcsak megint úgy tudnám hallgatni, mintha sosem hallottam volna...

Már nem úgy üt, de nem is baj. Már ismerem, és muszáj lesz tudnom is, mert Áron levágja a farkam. :) 

Gelcs

Mi a kotta?

Sikerült három azaz 3 db zenekari próbát összeütni a születés óta, és reméljük, hogy állandó próbahelyet is sikerül találnunk rövidesen. Az elmúlt évek során nekem úgy tűnik, hogy sokat fejlődtek a próbahelyek,és mintha kevesebb gyárépület és bunker lenne penészes falakkal, párás levegővel, fűtés, wc, ilyesmi luxus, és van helyettük igényes tiszta dizájn hely, faja zajládákkal,  rendes slagcojggal, hát meg ilyenek. De az is lehet, hogy mi öregszünk és konformizálódunk, és már csak ezeket keressük, vesszük észre.

Mivel az orgonistánk még nem tolta le a biciklit soha a próbákra, ezért a régebbi, gitáralapú Radiohead nóták élveznek előnyt eddigi repertoárunkban.

Sikerült - ének nélkül egyelőre ld. Wanted post - élvezhető szintre összerakni a Black Star, High & Dry c. számokat, és alakul már a No surprise, és a (Nice Dream).

Vagyunk úgy páran a csapatban, akik rengetegszer hallottuk a számokat ezidáig, és játszottuk el fejben őket ezerszer, de mégis derülnek ki érdekes dolgok miközben játsszuk, hogy hoppá, ez azért nem is annyira..... és itt akkor most egy effektet dob rá, vagy valami vokál van a  háttérben? Most itt akkor mi van?

És pont ettől szép.

Azt már tudjuk, hogy van.

De lássuk, hogy mi volt előtte.

Tamás:       Fresch Co;  Halászlé Reggel; KÉK

Áron:          DownRabbit, Ejmiakőtyúkanyókendaszobábanlakikitt Band,                  Crescendo, Tokyo Ukulele,                         Fény

Ábel:             Serenades from the drain;           Universe;   Echo;         Crescendo; Mélységi Mámor;                     Percussion Weapons;                 Frakkos Kaméleon; Fény;                      Shittes Garnitúra;         Points;         Orthent

Gellért:       További magyar hangok,          Rosencrantz,                  Godot

Vitya:        Sniffin' Glue,  Mélységi Mámor,       Head Creeps,         Rosencrantz, Fény, alkalmi Crescendo szövegrészlet - ember őse

És ennyi megpróbáltatás után, napjainkban:

Énekesnőt keresünk.

Ha úgy érzed, hogy van hangod, és el tudnád magad képzelni a zenekarban, mint Paranoida Androida, akkor jelentkezz itt, és megbeszéljük.

Áron! Jó utat Afrikába! Hozzál nekünk majomkenyérfa cserjéket!

Gellért! Anyone Can Play Guitar!

Ábel! Sok boldogságot kívánunk a nemsokára ifjú párnak!

Tamás! Nice dream!